Kardashian-West család először együtt

Kim Kardashian szeret a középpontban lenni, ez nem kérdés, de amiért valóban ügyes, ebből még pénzt is csinál, noha valójában semmit sem csinál. Legutóbbi bejegyzése ismét felrobbantotta a közösségi oldalakat, hiszen először látható a teljes család egy fotón. Elsőszülőtt lánya North, Saint az 1 éves kisfiúk, és a béranyától született néhány hetes Chicago szüleivel együtt látható a húsvéti képen. Kim szerint ez az egyetlen felvétel, melyen senki sem sír, mert előtte és utána valakinél mindig elszakadt a cérna, így a végére már az anyuka is sírva fakadt.

Hercegi esküvő – visszaszámlálás

Harry herceg és Meghan Markle esküvője pár hét múlva ismét felrázza a világsajtót, hiszen celeb fronton ez lesz az év szenzációja. Harry herceg és leendő felesége a People magazinnak adtak egy hosszabb interjút arról, hogyan ismerkedtek meg, és mennyire kiegészítik egymást. Harry szerint megérte várni kedvesére, hiszen mellette teljesedett ki élete. Vallja, hogy édesanyja elvesztése, majd a lázadó tinédzser korszaka után, melyet még megspékelt egy bulizós-italozós fiatal felnőttkorral, mostanra érett a családalapításra, és évek óta arra vágyott, hogy megtalálja álmai hölgyét. Érdekesség, hogy Meghan a mellett, hogy amerikai állampolgár és…

Diétázóknak ajánljuk

Amikor az ember megéhezik, de cukorbeteg, vagy fogyókúrázik, teljesen át kell alakítani az étrendjét. Azonban a már megszokott ízek mellett néha jól esik valami újat is kipróbálni, ami nem jár sok macerával, ízletes, és egyben nem borítja fel a vércukorszintünket sem. A pászka, és a humusz kombóját a minap találtam ki, mely kifinomult ízvilágba repített, annak ellenére, hogy a pászka például a szegények eledele volt régen. Humusz hozzávalók és a recept: 100 g szezámmag 200 g csicseriborsó (konzerv) 1 tk őrölt római kömény 1 gerezd fokhagyma Só Fehérbors 1 ek…

A tökéletes reggeli

Amikor az embernek van ideje kényelmesen megreggelizni, akkor a legkellemesebb megoldás, egy gőzölgő, forró tejeskávé, friss pékáru, és némi gyümölcs. A bolti pékárut én már száműztem a háztartásból, mivel a házi készítésű kenyérnél nincs finomabb a világon. Az előző receptben bemutattam, milyen könnyen tudunk készíteni fehér lisztből kenyeret, most azonban teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztet is felhasználunk az elkészítésnél. A recept hasonlóan könnyen követhető, így kezdő háziasszonyok is robotgépet ragadhatnak. 🙂 Hozzávalók: 200 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 300 g fehérliszt 2 ek olívaolaj 1 ek cukor (eritrit) 1 tk élesztőpor 1 ek…

Téli álom, a házi gofri

Gofri, waffel, ki hogy szereti, mi mindenképpen a saját, házi készítésű gofrinkra szavazunk, melyet bármilyen feltéttel lehet bolondítani, és még melegében elfogyasztani. Sosem próbáltuk még lehűlve, mivel ahogy kiszedjük a sütőből, már faljuk is az isteni csokiöntetes, epres, lekváros, tejszínhabos gofrit:) Itt jegyezném meg, hogy a gofrit cukormentes változatban is próbálhatjátok, én a hangulatomtól teszem függővé, hogy eritrit vagy cukor kerül a masszába. A fehér lisztet pedig szintén kicserélhetjük egy egészségesebbre, mint például a tönkölybúzalisztre. DE ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük, mi kell hozzá: 10 dkg (kicsit olvasztott) vaj 10…

Tönkölybúza kenyér házilag

Hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, milyen lehet itthon kenyeret sütni, de valahogy sose vitt rá a lélek, hogy valóban süssek, hiszen úgysem sikerül, gondoltam… Most viszont páromtól kaptam 5 kg tönkölybúzalisztet, mely a létező legegészségesebb fajtából való, így ellenkezés nélkül, kötelező volt kenyeret sütnöm:) Hát az élet rácáfolt félelmemre, mert pikk-pakk mennyei finomságot dobtam össze az alábbi recept alapján, melynél minden klappol. Finom, szép, illatos, és nem utolsó sorban, nem kell egy éjszakát keleszteni, így a délelőtt elkezdett sütés eredményét már ebédidőben elfogyaszthattam:) Hozzávalók: 500 g tönkölybúza liszt 1 teáskanál…