Rengetegen felteszik ezt a kérdést magukban, sokkal többen, mint gondolnánk. De akkor miért nem válnak el azok, akik már teljesen eltávolodtak egymástól? Nem mernek, mert mit szólnak majd a rokonok hozzá. Nem akarnak, mert kényelmesebb így, mint egyedül. Nem fognak, mert akkor lehet, hogy a gyerekek sínylik meg az egész helyzetet. De akkor mi a megoldás? Minden embernek egy élete van, és abban az egy életében úgy rontja el a saját életét, ahogy tudja, vagy úgy hozza helyre, ahogy akarja. Minden önmagunkon múlik. Ha úgy érezzük, hogy a másikat már…
Idősebb nő, fiatalabb férfi
A mai 40-es csajok az új 30-asok és a mai 30-as pasik az új 40-esek. Hogy is van ez? Egyre többször hallom, hogy egy 40 körüli, elvált, 1-2 gyerekes anyuka megismerkedett egy nála fiatalabb férfival, akivel újra megélheti a szerelmet, és akár új családot is alapíthat így élete második felének kezdetén. Merthogy a 40 az bizony már a második szakasz kezdete. 50 évvel ezelőtt ilyenkor a nők már a menopauza, a klimax gondolatával is foglalkoztak, manapság viszont sok 40 éves nőt az érdekli, hogy melyik szülészorvost válassza a következő születendő…
CelebHázak a piacon
Vajon miért nem kelnek el ezek a megacsoda paloták? Britney Spears jelenleg Las Vegasban él 2 fiával, ahol minden este fergeteges show-t ad elő a közönségnek, így április óta árulja otthonát (Thousand Oaks ) 7,9 millió dollárért. A házban 5 hálószoba, 7 fürdőszoba, medence, játékterem, mozi és egy hatalmas gardrób szoba is található. Tommy Lee, Pamela Anderson exférje 5,6 millió dollárt szeretne házáért (Calabas), amit május óta hirdet. Érdekessége a háznak, hogy saját stúdió is van benne, illetve egy zongora alakú medence, és színházterem is. Tom Cruise csupán 59 millió…
Hétfői Hírmorzsák
Blake Lively és Ryan Reynolds boldogsága felhőtlen, hiszen pár napja megszületett második gyermekük is, akiről még nem lehet tudni, hogy fiú vagy lány, és még a nevét sem adták hírül, mindenesetre boldogságukat már közhírré tették, és ha ez még nem lenne elég, a kétszeres anyuka 2 nappal szülése után már legjobb barátnője esküvőjén is megjelent. Amióta Abu Dhabiban kirándultak a csajok, azóta várjuk, hogy mi lesz a következő dobásuk, hol tipegnek ismét együtt a Manolo Blahnik cipellők, és vajon Carrie egyszer anyukává válik e, és persze Samantha fejét bekötik e…
A kávé világnapja
Ahány ország, ahány ember, annyiféle szokás jellemzi a kávékultúrát a világban. Mi magyarok leginkább a tejes kávéspecialitásokat kedveljük manapság. Íme egy egyszerű recept, hogy feldobd a délutánod: Egy magasított pohár aljába önts vanília vagy karamell szirupot, majd önts rá meleg tejet. Ezt követi az egy adag eszpresszó, majd a tetejére teheted a tejhabot. Szórd meg fahéjjal, vagy csokireszelékkel. Egyszerű, de mennyei a végeredmény. És kik azok a sztárok, akik kávéval kezdik napjukat? Jennifer Aniston Ben Affleck Jennifer Garner Reese Whiterspoon Emma Roberts
Szilvás lepény
Szilvás lepény, melyet szeretni fog minden legény… Ha roskadozik a fád a szilvától, vagy a kajszitól, akkor ugorj neki ennek a gyümölcsös finomságnak. Gyors, kevés hozzávaló kell hozzá, és nem utolsó sorban, isteni. Hozzávalók: Omlós tésztához, ami az alja: 25 dkg liszt 12,5 dkg vaj 2 ek cukor csipet só 1 tojássárgája 1-2 ek víz (az összegyúráshoz) A hozzávalókat összegyúrod, majd félreteszed. A töltelékhez hozzávalók: 2 tojás fehérje 2-3 ek cukor fahéj A tojásfehérjét felvered majdnem habbá. Ráöntöd a tésztára. Majd beleszórod a felaprított gyümölcsöt, amit megszórsz cukros fahéjjal. Ha…