Szeptember 22-én érkezik a mozikba a western remake, Chris Pratt, Ethan Hawke, Haley Bennett, Denzel Washington főszereplésével.
Category: FILMVILÁG
Bridget Jones babát vár – Londoni premier
A tegnap esti premieren megjelent az összes főszereplő, így Renée Zellweger, Emma Thompson, Colin Firth, és Patrick Dempsey is. Utóbbi a családjával jelent meg, ami azért érdekes mert a színész és neje tavaly úgy döntöttek 15 év után, hogy elválnak. Azonban úgy tűnik kapcsolatukat helyrehozták, és a tegnapi eseményen együtt jelent meg az egész Dempsey család. Ahogy arról már írtunk, Bridget kalandjait szeptember 16-tól láthatjuk a hazai mozikban. Hugh Grant rajongók sajnos most szomorkodhatnak, ugyanis ő már nem vállalta a harmadik részben való szereplést, így a készítők helyette Dempseyt vetették…
Csúcsgázsi a 007-esnek!
Rekordösszeget kínál a Sony Daniel Craignek, hogy a következő 2 James Bond moziban ismét eljátssza a 007-es ügynök szerepét. 150 millió dollárral, és minden egyéb kívánságnak megfelelve próbálkoznak a színésznél, aki még nem adott végleges választ. Így “B” tervként több fiatal, feltörekvő színész neve is felmerült, ha Craig helyett másnak kellene beugrani. Szóba került: Idris Elba, Michael Fassbender, Tom Hiddleston. A készítők terve az, hogy Craig eljátszaná a következő 2 részt, majd utána frissítenek, és egy merőben új James Bond karakterrel kezdődne egy újabb 007-es korszak.
Sztárok a Velencei Filmfesztiválon
A 73. Velencei Filmfesztiválon Az eseményhez illő csillogás, hollywoodi sztárok jelenléte és fantasztikus filmek kavalkádja volt jelen a 73. Velencei Filmfesztiválon ezen a hétvégén. Jude Law a “The Young Pope” HBO sorozat reklámozására szánta jelen hétvégéjét. Naomi Watts és Liev Schreiber a férfi “The Bleeder” című filmjét népszerűsítette, míg a Tom Ford ruhát viselő Amy Adams a “Nocturnal Animals” című film miatt érkezett a fesztiválra. Michael Fassbender és Alicia Vikander már 2 éve alkot egy párt, mégis most vállalták fel először nyilvánosan, hogy ők bizony együtt vannak. Az általuk képviselt…
Visszatér a Gyilkos elmékbe!
Miután Thomas Gibsont kirúgták a sorozatból, a készítők úgy vélték, szükséges egy régi és egyben közkedvelt arcot visszahozni a képernyőre, ha a rajongókat továbbra is a tévékészülékek elé szeretnék ültetni. A visszatérő arc pedig nem más, mint Paget Brewster, aki Emily Prentiss szerepébe bújhat ismét. A színésznő 7 évadon át játszotta a kemény ügynöknőt. Október 12-én, a 12. évad első részében már látható lesz állandó szereplőként.
Filmek, melyeknek 2017-ben láthatod a folytatását!
Ha valami egyszer bejön, akkor azt bizony folytatni kell. A filmesek is tudják ezt, és a 2017-es év bő termést hoz a filmpiacra, folytatásokból. Halálos iramban 8 Bad boys 3 Bosszúállók 3 A Karib-tenger kalózai 5 Star wars 8